close Hírek Készenléti szolgálat Hasznos lehet Galéria Elérhetőség

Világít a lámpás a XVI. kerületben is

Kollárszky Boglárka vagyok, 2018. tavaszától a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének képviseletében és támogatásával a XVI. kerületben mint közösségi civil szervező elkezdem az itt lakó látássérültek közösségének építését.


Fontosnak tartom, hogy mindenki egyenlő esélyekkel indulhasson, ebben szeretnék segíteni a tagoknak, akár színes kulturális programok szervezésével, akár személyes problémák közvetítésével és megoldásával.
A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékkal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, akár lelkes önkénteseket is!
Célom, hogy a XVI. kerületben is aktív közösségi élet jöjjön létre. Havonta klubdélutánokat szeretnék szervezni, ahol érdekes előadások, hasznos és tartalmas programok várják majd a résztvevőket. A kulturális események mellett szintén nagy hangsúlyt szeretnénk helyezni a szabadidő közös és tartalmas eltöltésére, ahonnan természetesen a sport sem maradhat el!


Első klubunk, és egyben a XVI. kerületi lámpás meggyújtásának megnyitó eseménye 2018. március 5-én volt a Napraforgó Család-és Gyermekjóléti Központban.


Helyszín: 1163 Budapest Cziráki utca 22. 

Nagy szeretettel és örömmel várom a megkereséseket, legyen szó kérdésekről vagy programjavaslatokról! Remélem nagyon jó kis csapat leszünk együtt!

 

Kollárszky Boglárka
Közösségi Civilszervező
E-mail : lampas.bp16@gmail.com
Tel.: +3670/773-4054
Facebook: https://www.facebook.com/lampas16bp/