Kapcsolattartási ügyelet
Szolgáltatásunk célja, hogy a gyermekek válás után is kapcsolatban maradjanak szüleikkel, nagyszüleikkel, testvéreikkel. Ha a gyermeknek ez az alapvető joga valamilyen ok miatt nem biztosított, mi mediátori (közvetítői) segítséget, semleges helyet, a gyermek számára természetes környezetet (játékokkal berendezett szobát) és szakemberek segítségét tudjuk felajánlani.
A szülők közvetlenül, vagy a gyámhivatal, bíróság révén kerülhetnek intézményünkhöz. Első találkozáskor egy-egy órát beszélgetünk a szülőkkel, hogy megismerjük a kapcsolattartásról kialakult elképzelésüket. Ekkor írják alá a kapcsolatügyeleti együttműködés kereteiről szóló egyezséget.
A szakemberek értekezlete dönti el, hogy ellenőrzött, vagy segített kapcsolattartási formában oldható meg eredményesen a szülő-gyerek találkozás. Arról is döntés születik, hogy szükséges-e zsilipelés, azaz találkozhatnak-e a szülők a kapcsolattartás ideje alatt, vagy időeltolással érkezzenek, illetve távozzanak, hogy a nyílt vitákat, veszekedéseket elkerüljük.
Ellenőrzött kapcsolattartásra általában akkor kerül sor,
- ha a gyermek egy évnél hosszabb ideje nem találkozott a látogató szülővel,
- a szülők közötti kommunikáció működésképtelen, vagy nyíltan ellenséges,
- a gyermek ellenállást mutat a látogató szülővel szemben,
- ha a bíróság, vagy a gyámhivatal kifejezetten ezt kéri.
Az ellenőrzött kapcsolattartás azt jelenti, hogy a látogató szülőn és gyermeken kívül a szakember is jelen van a szobában.
A segített kapcsolattartásnak több szintje van, ebben az esetben a szakemberek egy idő után nem a találkozás helyiségében, hanem egy közeli másik helyiségben tartózkodnak. A találkozások idejére a gondozó szülő elhagyja az intézményt.
Szolgáltatásunk ingyenes, csak a kerületben lakó (életvitelszerűen itt tartózkodó) gyermekek esetében vehető igénybe. A kapcsolattartási ügyelet kéthetente péntek délutánonként, előre egyeztetett 2 óra időtartamban működik.
Szakemberek:
Csalagovits Katalin | kapcsolatügyeleti mediátor |
Matolcsi Ildikó | kapcsolatügyeleti mediátor |
Molnár Ádám | kapcsolatügyeleti mediátor |