Mediáció – közvetítés

 

A mediációt vagy közvetítést azoknak ajánljuk, akik vitában állnak valamely hozzátartozójukkal (feleségükkel, férjükkel, kamasz gyermekükkel, szülőjükkel) vagy szomszédjukkal és ezt a helyzetet közvetítő nélkül már nem tudják kezelni. A helyzet tisztázása, a beszélgetés folytonosan veszekedésbe torkollik.

A pártatlan közvetítők segítségével megelőzhető a konfliktus elmérgesedése, ill. elkerülhető, hogy az ügy bíróság elé kerüljön, amivel mindkét fél sok szenvedést és kiadást spórolhat meg.
A közvetítő beszélgetéstől akkor várható eredmény, ha a felek valóban szót akarnak érteni egymással és rendezni kívánják vitás ügyeiket, vagyis a céljuk az, hogy normalizálódjon a megromlott kapcsolat.

 

Összefoglalva a mediáció igen hasznos lehet:

 

Hogyan is zajlik egy mediáció?

 

Abban az esetben, ha valaki megkeresi központunkat azzal a céllal, hogy vitás ügyeit rendezni szeretné, mi megkeressük az ügyben érintett másik felet, és megajánljuk neki segítségünket.

Ha mindkét fél elfogadja közreműködésünket, külön időpontban, kb. 45 percben sor kerül egy un. első beszélgetésre. Ezen jelen van az a két mediátor szakember – aki az egész közvetítő eljárás során segíti a feleket –, valamint az érintett felek. A beszélgetés célja, hogy a szakember a múlt eseményeit megismerve átlássa a problémát a hatékony segítségnyújtás érdekében.

 

Ezután, egy másik napon, egy hosszabb, maximum 3 órás beszélgetésre kerül sor, melyen részt vesznek a vitában érintett személyek együtt, illetve a két mediátor.

Amennyiben az érintett felek között oly mértékű a feszültség, hogy egymással egy térben nem szeretnének leülni, ez is megoldható. Ebben az esetben a problémájukat megoldani igyekvő felek külön szobában ülnek, és a mediátorok ingáznak köztük. Ezt hívjuk „sétáló mediációnak”. A beszélgetésnek szigorú szabályai vannak, melyeket a beszélgetés elején a mediátorok ismertetnek a felekkel. A szabályok célja, hogy az érintettek biztonságos körülmények között, kiegyenlített eséllyel tudják rendezni a konfliktusukat.

E mediációs beszélgetés során már nem kutatjuk a múltat, hogy abban ki, mit rontott el. A jövőre koncentrálunk, és azokat a lehetőségeket keressük, amellyel ezután meghaladható a fennálló probléma.

A beszélgetés során minden apró dolog szóba kerülhet, ami a felek számára fontos. A mediátor csak közvetítő, nem aktív problémamegoldó. Segít abban, hogy a beszélgetés végére létrejöjjön egy megállapodás, ami a vitában álló minden fél számára kedvező.

Igény szerint pár hónap elteltével (ahogy az érintettek igénylik) leülhetünk újra végiggondolni, hogy sikerült-e betartani a megállapodást, szükség van-e változtatásra.

Tudjuk, hogy mindenki családon belül szeretné megoldani a problémáit, adódhatnak azonban helyzetek, amikor ez nem megy. Ha elmérgesedni látja a kapcsolatait, forduljon hozzánk bizalommal. Számíthat szakértelmünkre és titoktartásunkra.

 

Mediátoraink:

 

Guth Katalin

Simon Gábor

Hanuláné Kurdi Ágnes

Horváth Andrea

Csalagovits Katalin

Szalóczi Angéla










Készítette az:  Unicial Grafikai Stúdió