Szentenrdén jártunk

 

Nyári szünet után, ismét beindulnak a Napraforgó Központban is a klubfoglalkozások, így az Alzheimer betegek hozzátartozói csoportja is.


A csoporttal szeptember 17-én egy jó hangulatú kiránduláson vettünk részt a szentendrei skanzenben. Az alkalom több szempontból is különleges volt, nem csak a külső helyszín miatt, hanem mert jelen voltak a betegséggel küzdő családtagok is.


A Skanzen az első olyan magyarországi múzeum, amely kifejezetten demenciával élő időskorúak számára fejlesztett ki speciális programot. A program elnevezése „Múltidéző”, a foglalkozás az idősek fiatalkorát idézi meg. Helyszín egy szoba, az ötvenes – hatvanas évek hangulatában berendezve. Fényképek, képeslapok, ruhadarabok, kiegészítők, zenék, ételek, bútordarabok vettek körül minket a speciálisan berendezett szobában. A tárgyak kiválasztásának alapvető szempontja volt, hogy minél több érzékszervre hassanak.
Két nagyszerű múzeumpedagógus segítségével tölthettünk el egy-másfél órát felszabadult, vidám hangulatban. A szabad beszélgetés során a tárgyakhoz kötődő érzelmek, emlékek jönnek elő. Szörpöt és tere-fere linzert kóstolgatva, felidéződtek, a korabeli reklámszlogenek, gyerekkori emlékek, nyaralás élmények. Beszélgettünk az idősek aktív fiatalkoráról, munkájukról, arról, hova jártak szórakozni. Meghallgattunk közösen néhány korabeli slágert, sőt még a vállalkozó tagjaink táncra is perdültek.
A múzeumpedagógusok szerint a program akkor sikeres, ha a demenciával élő emberek egy napja vidáman és jól telik. A foglalkozás kihat az aznapi és másnapi hangulatukra és így a betegség sem halad olyan gyorsan előre. Ezeket a szempontokat figyelembe véve, azt gondolom sikeres foglalkozást tudhatunk magunk mögött.
A továbbiakban,a megszokott módon,havonta egyszer találkozunk a demens beteget gondozó családtagokkal, hogy közösen megbeszéljük örömeinket, nehézségeinket, támogassuk egymást ötleteinkkel, jó gyakorlatokkal, és szakemberek előadásaival.


Várjuk továbbra is csoportunkba az új tagokat, akik hasonló problémákkal egyedül érzik magukat, vagy már korábban átélt küzdelmeik megosztásával erőt adnak társaiknak. Várunk a témában érintett szakembereket, akik szívesen tartanának beszélgetést, előadást erről.


A csoport következő időpontjai : 2019. október 15; 2019. november 19; 2019. december 10. 14.00-16.00 között a Napraforgó Központ épületében: 1163. Bp. Cziráki u. 22. Érdeklődni személyesen vagy telefonon 403-0001, 403-2122 számon, Guth Katalin és Frecska Veronika családsegítőknél lehet.

 

 

 

Fejlesztőpedagógiai

tanácsadás

Fejlesztőpedagógiai segítséget kérhetnek azok a tanulók, akik valamilyen nehézséggel küzdenek tanulmányaik végzése során.

Megnézem

Pszichológiai

tanácsadás

Amikor megterhelő érzelmek, gondolatok, árasztanak el, Megnézemajánlatos egy szakember

tanácsát kérni.

Családi/pár

konzultáció

A család megsegítése, hogy az adottságaikhoz, lehetőségeikhez képest optimálisan működő családdá váljanak.

Megnézem

Jogi

tanácsadás

A Jogsegélyszolgálat a rászoruló XVI. kerületi lakosoknak a következő területeken nyújt tájékoztató, tanácsadó segítséget:

Megnézem

 
 

 
 

Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ

Szeretnénk bemutatni Önnek intézményünk szolgáltató részlegeit.
Érdekel


 

Szociális munka az óvodákban és iskolákban

2018 szeptemberétől Központunk új feladattal bővült az óvodai és iskolai szociális segítő szolgáltatással.

Érdekel


 

Kertvárosi Családi Szállító Szolgálat

A kerületben élő családoknak megkönnyítse a különböző szolgáltatásokhoz való hozzáférést.

Érdekel

Készítette az:  Unicial Grafikai Stúdió